2012. február 12., vasárnap

Books 2011

Egy kis összeállítást készítettem azokból a kiadványokból melyekben szerepeltem 2011-ben.
Négy könyvről van szó, melyek közül egy magyarországi, egy romániai és két nemzetközi akcióhoz kötődő kiadványok.
Az első a KNOTLAND, egy nomád, publikus tereket használó projekt, melyen én a családommal vettem részt.

A második a Gallery by Night eseménysorozat katalógusa mely nagyon szépre sikeredett. A kiállítás a párizsi Magyar Intézetben is ki volt állítva a Stúdió Galéria után.

A következő kiadvány a „Loophole to Happyness" kiállítássorozat végére készült könyv, mely részletes háttér-információkkal is ellátja az érdeklődőt. Alaposan körüljárja a témát, a kiállításhoz kapcsolódó szimpóziumok beszélgetős anyagai is benne vannak.
A végső a kolozsvári Népiskola dupla kiadványa. Ezek tankönyvek, van egy elméleti (piros) és van egy gyakorlati (kék). Megkértek művészeket, hogy olyan feladatokat találjanak ki, melyek egy olyan rendszerben melyben a Népiskola működik, megállja a helyét, és kihívást jelentsen a hallgatóknak. Ezen kívül semmi megkötés nem volt. Az anyag nagyon variált és érdekes.
Lehet, hogy be kellene iratkozzak a SPAC-ba.